Albumok ábécé szerint

Kallós Zoltán kedves dalai

Romániai magyar népdalok

Kiadási év:
Kiadó:
Ország:
Albumtípus:
Műfaj:
Adathordozó:
Katalógusszám: SLPX 18110
Ismertető:

Közreműködik: Kallós Zoltán - ének Juhász Zoltán - furulya (A3) Muzsikás együttes (B1, 6): Sipos Mihály - hegedű ifj. Csoóri Sándor - három húros kontra Éri Péter - három húros kontra, nagybőgő Zenei rendező: Halmos Béla Hangmérnök: Siklós György Kallós Zoltán, a magyarság egyik jeles, Romániában élő folkloristája 1926-ban született Válaszúton, a Borsa-patak torkolatánál fekvő, észak-mezőségi faluban. A község lakossága vegyes nemzetiségű kétharmad része román, egyharmad része magyar s valamennyi cigány is van. Kallós az anyanyelvén kívül nemcsak románul, de cigányul is megtanult. Elemi iskolai tanulmányai után Válaszútról Kolozsvárra került, ahol a református kollégium bentlakásos tanulája volt. A gimnázium elvégzése után Sepsiszentgyörgyön, a Tanítóképzőben tanult tovább, s végül Kolozsváron szerzett tanítói oklevelet 1946-ban. Először Kalotaszegen, Vistán tanított, de a katonai szolgálat után csak rövid időre tért vissza ide, mivel ismét a tanulás évei következtek Kolozsváron. A Zeneművészeti Főiskolára járt, ahol többek között Jagamas János, a folklór tanszék vezetője is tanára volt. A befejezetlen főiskolai évek után Kallós ismét tanított – előbb Moldvában, Lészpeden, majd rövid ideig Gyimesfelsőlokon. A Gyimes völgye hosszabb időre marasztalta, de az itteni 8 év nagyobb részét, mint egy faipari vállalat tisztviselője töltötte el. Ezek után visszament Kolozsvárra, ma is ott él és dolgozik. Kallós gimnazista korában kezdett népzenegyűjtéssel foglalkozni, egyik kolozsvári tanára, Nagy Géza ösztönzésére. Főiskolai évei alatt Jagamas Kalotaszegen és Moldvában gyűjtött. Végül a népzene és más néprajzi anyagok gyűjtése hivatássá, életformává lett Kallós számára, aki ennek érdekében később már állást sem vállalt, hanem az igen szerény életvitelt jelentő önfenntartásra rendezkedett be. Rendszeres havi jövedelem nélkül élt inkább, csak hogy minden energiáját a gyűjtésre fordíthassa. "A népdalgyűjtést is csak hittel és odaadással lehet végezni" – mondja Kallós egy riportban, pedig ez az igen sok lemondással, áldozattal járó gyűjtőmunka csak mintegy két évtized múltán hozta meg gyümölcsét. 1970-ben jelent meg a „Balladák könyve", majd később az „Új guzsalyam mellett” és ezek a művek a szakmai és anyagi elismerésen túl a népi kultúra iránt érdeklődő közönség előtt is ismertté, sőt, fogalommá tették Kallós Zoltán nevét. A vokális népzene mellett Kallós a hangszeres népzene gyűjtésével is foglalkozik – erre kezdetben maga Kodály Zoltán is biztatta. A korán elhunyt kiváló néptánckutatóval, Martin Györggyel együtt végzett és még be nem fejezett hangszeres népzenegyűjtésük tudományos szempontból is rendkívüli jelentőségű, de közművelődési szempontból is az, hiszen kettejük munkája nélkül például a 70-es években kialakult táncházmozgalom sem jöhetett volna létre. Ez a lemez feltehetően azok számára is meglepetés, akik Kallós munkásságát eddig is figyelemmel kísérték. Nem általános az, hogy egy népzenekutató népdalénekesként is megállja a helyét. Márpedig Kallós éneklését hallgatva joggal állíthatjuk, hogy a felvétel néprajzi szempontból is hiteles. Ez érthető, hiszen az éneklés módját-gyakorlatát, a „kedves dalok” tobbségét Kallós még gyermekkorában, hagyományos keretek között sajátította el – éppúgy, mint azok, akiktől később gyűjtött. Éneke tehát eredeti és több is annál. Olyanajta szintézise ez az ösztönös, szájhagyományon alapuló népdaléneklésnek és a tudatos, tudományos igényű alőadásmódnak, amilyenre eddig nem volt példa. Kallós éneke egyszerre hordozza magában az egyedit és az általánost... Talán ez az oka, hogy őt hallgatva könnyebben megtanulhatónak tűnik az erdélyi és ezen belül a gazdagon díszített mezőségi ének. Ez a lemez tehát nem csak meghallgatásra született, hanem lehetőséget teremt, segítséget nyújt a stílusos népi éneklés elsajátításához is. Halmos Béla

Tracklist
A1 Szeret vize martján / Van borom, pálinkám es 3:42
A2 Idegen földre ne siess 3:20
A3 Bujdosik egy árva madár / Tegnap a Gyimesbe jártam 4:48
A4 Erdő felől dörög az ég / Uccu, fekete retek 2:19
A5 Fenn a hegyen, erdő szélén menyek el / Piros az ostorom nyele, nem sárga 3:03
A6 Nem ismertem az örömet 4:30

B1 Fordulj, kedves lovam, napszentület felé 4:13
B2 Száraz a bokor a tetőn / Hogyha tudtad, hogy nem szeretsz 3:24
B3 Válaszúti sűrű berek 2:11
B4 Esik eső, szakad, szakad / Nem bánd, édes virágom, hogy így élem világom 3:26
B5 Három levele vagyon a lóherének 2:17
B6 A feketelaki Kiss nemzetség tánca (Hallod-e, te szelidecske, Ha én gólyamadár volnék 3:57

Borítóterv – Nagy András
Fotó – Korniss Péter
Zenei rendező – Halmos Béla, Kallós Zoltán
Hangmérnök – Siklós György

Kallós Zoltán – ének
Muzsikás együttes (B1, B6) – Sipos Mihály (hegedű), Ifj. Csoóri Sándor (brácsa), Éri Péter (brácsa, bőgő)
Juhász Zoltán – furulya (A3)

Műsorszámok az albumról: Kallós Zoltán kedves dalai

12

Kép A feketelaki Kiss nemzetség tánca (Hallod-e, te szelidecske, Ha én gólyamadár volnék)

A feketelaki Kiss nemzetség tánca [...]

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Együttes: Muzsikás
Kép Bujdosik egy árva madár / Tegnap a Gyimesbe jártam

Bujdosik egy árva madár / Tegnap a [...]

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Erdő felől dörög az ég	 / Uccu, fekete retek

Erdő felől dörög az ég / Uccu, fekete [...]

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Esik eső, szakad, szakad / Nem bánd, édes virágom, hogy így élem világom

Esik eső, szakad, szakad / Nem bánd, [...]

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Fenn a hegyen, erdő szélén menyek el / Piros az ostorom nyele, nem sárga

Fenn a hegyen, erdő szélén menyek el / [...]

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Fordulj, kedves lovam, napszentület felé

Fordulj, kedves lovam, napszentület felé

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Együttes: Muzsikás
Kép Három levele vagyon a lóherének

Három levele vagyon a lóherének

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Idegen földre ne siess

Idegen földre ne siess

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Nem ismertem az örömet

Nem ismertem az örömet

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Száraz a bokor a tetőn / Hogyha tudtad, hogy nem szeretsz

Száraz a bokor a tetőn / Hogyha tudtad, [...]

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Szeret vize martján / Van borom, pálinkám es

Szeret vize martján / Van borom, [...]

Album: Kallós Zoltán kedves dalai
Kép Válaszúti sűrű berek

Válaszúti sűrű berek

Album: Kallós Zoltán kedves dalai