Fedor Sándor „Dimó” – Elveszett Éden II. – Dimó dalai

 

Tracklist

1-1 Meghalok én magáért

1-2 Komám asszony adjál egy kis bagót

1-3 Ketten jártunk az iskolába

1-4 Ettem paszulyt ecetesen

1-5 Olyat vágok háromfele

1-6 Zöld a kökény

1-7 Cigánytánc

1-8 Pergetés

1-9 Fáj a térdem kalácsa

1-10 Szegény ember elindult az erdőbe

1-11 Meghalok én magáért #1

1-12 Meghalok én magáért #2

1-13 Rászállott a páva

1-14 Kicsi nekem ez a ház

1-15 Részeg vagyok, boros vagyok

1-16 Fejik a menyecske kecskét...

1-17 Jaj, de sáros, de göröncses ez az út/ Dzsalok, dzsalok hazafele...

1-18 Szorulj cigány szegeletre...

1-19 Meghalok én magáért #3

1-20 Majd meglátod estére

1-21 Lassú csárdás

1-22 Haj, drága kincs, drága kincs

1-23 Babos kendője van a Rozinak

1-24 Cigánytánc

1-25 Széles Tisza vize, keskeny palló rajta

1-26 Adjatok egy marék szalmát

1-27 Árva csanár az árokban

1-28 Ha megfogom az ördögöt #1

1-29 oláhos

1-30 Ha megfogom az ördögöt #2

1-31 Béres vagyok, béres / Haj nadrágom, nadrágom

1-32 Elmensz babám, engem itt hagysz

1-33 Kéket fogott a festék

1-34 Valamennyi rózsabimbó

 

2-1 Elment babám, engem itt hagy

2-2 Komámasszony eresszen fel az ágyra

2-3 Szokása a Tiszának a fagyása

2-4 Két krumpli a tűzbe

2-5 Ha elvettél, tartsál

2-6 Dzsalok, dzsalok hazafele

2-7 Ó, anyám, de jó tüdős hurkát ettem

2-8 Háromélű fakanál

2-9 Úgy jól laktam tejvel, vajval

2-10 Lassú csárdás

2-11 Pittyendáré friss csárdás

2-12 Rézsarkantyúm nem pereg

2-13 Valamennyi rózsabimbó

2-14 Főztél neki eleget

2-15 Pittyendáré cigánytánc

2-16 Verje meg az isten a barczikai tábort

2-17 A bakonyi nagyerdőbe

2-18 Haj kiskutyám, kiskutyám

2-19 Zöld a kökény

2-20 Majd meglátod estére

2-21 Hajtsál kocsis, hajtsál / Hát a keszeg mit eszik / A csengeri halastó

2-22 Három kenyér, hat kemence

2-23 Babos kötője van a Rozinak

2-24 Annyit adtam én magára

2-25 Sütött anyám bélest / Fáj a gyomrom, jaj de fáj

2-26 Úgy szeretnék szántani / Dzsalok, dzsalok hazafele

2-27 A paládi kertek alatt

2-28 A paládi gulyáslegény

2-29 Van nekem egy piros csíkos gatyám

2-30 Körül szagos a gatyám

2-31 Valamennyi rózsabimbó

2-32 Hajnaljon, hajnaljon

2-33 Ne bánts engem galambom

2-34 Kis szekeres, nagy szekeres...

2-35 Nem messze van ide Kismargita..

 

Szerkesztette – Kiss Ferenc

 

A dalokat gyűjtötték: 1958 – Martin György, Maácz László, Erdélyi Tibor, 1969 – Martin György, Víg Rudolf, Halmos István, Pesovár Ferenc, Sárosi Bálint, Sztanó Pál

 

Mottó: „Süssél, főzzél jóféléket,

Kínálgasd meg a fertőzőket”

 

A mottónak választott szövegtöredék, Dimó egyik táncdalának refrén-részlete valamiképpen utalni kíván a szatmári cigánydalok ellentmondásos megjelenésére: humanitárius szándék pergő ritmusú szövegbe öntve, egy kissé a humort sem kerülve meg…

Hol a vidék, amely ezt és a következő dalokat teremtette, ki az a személy, akihez a legtöbb strófa kötődött?

A jelenlegi Szabolcs-Szatmár-Bereg megye északkeleti sávjában terül el egy vidék, melyet maguk és a környékbeliek is Erdőhátnak neveznek, de a területet leszűkítve Paládoknak mondanak. Kispalád és Botpalád az államhatár innenső oldalán terül el, míg Nagypalád Ukrajnában fekszik. Az ország meglehetősen szegényes vidéke ez, ahol a szerény anyagi javakat a folklór virágzó termése ellensúlyozza dalban, táncban, mesében mind az itt élő földművelő magyarságnál, mind a velük együtt élő cigányság körében. A vidék felfedezése a hazai folklórkutatás és színpadi táncmozgalom számára 1958-ban zajlott le. (Ezt némi túlzással állíthatjuk, hiszen Móricz Zsigmond Boldog embere az ugyancsak erdőháti Magosligetről származott.) Ezt a területet talán szegénysége folytán elkerülte az 1930-as évek Gyöngyösbokrétája, s csak az ötvenes évek alkalmi kutatásai figyelmeztettek, hogy itt is értékek szunnyadnak. Az egyik ilyen alkalmi út hozta a találkozást a kispaládi cigányokkal, s a már akkor kimagasló dalos tehetséggel, Fedor Sándorral (1915), akit faluja és környéke ragadványnevén, „Dimó”-nak tisztelt.

Az első impulzust hamarosan egy szervezett kutatóút követte, a Népművelési Intézet, az MTA Népzenekutató csoportja és az Állami Népi Együttes munkatársainak közreműködésével. Hozzátartozik azonban a krónikához, hogy a nagyszabásúra tervezett akció kis híján elvetélt. Az ok az országos közállapotokban keresendő: a keleti vidékeken ekkor érkeztünk el a községek villamosításához. Egyik-másik falu már „fényárban úszott”, másutt a beásott oszlopok és lengő vezetékek jelezték, hogy valami készül, a harmadik helyen szemre minden állt, de mégis a sötétség uralkodott a folyamatos áramellátás hiányában. Nos, a Paládok is ezt az állapotot tanúsították, s bizony ott álltunk „teljes fegyverzetben” magnóval, filmfelvevő géppel, s nem tudtunk mit kezdeni sem önmagunkkal, sem a már gyülekező adatközlőkkel. Egy igazi fegyvernem sietett a segítségünkre. Kispalád ugyanis határőr laktanyával rendelkezett, s a szolgálat hiánytalan ellátását házi áramfejlesztő forrás segített elő. Megértő és segítőkész laktanyaparancsokkal akadt dolgunk: a laktanya egyik, „kis” kultúrtermét a hangfelvételek céljára rendelkezésünkre bocsájtotta a folyamatos áramellátással együtt. Látni kellett volna azt a kultúrtermet! A terem közepén, mint egy fejedelem egy hokedlin trónolt Dimó és ontotta dalait. Körben meg mi ültünk kutatók, illetve Dimó segítőtársai, akik a „szájbőgőzéssel” támasztották alá a szólóprodukciót. És mg az a látvány, amely a felvételek visszajátszásakor alakult ki! Az énekesek átvedlettek táncosokká, s iszonyú erővel csapkodták a lábuk szárát míg saját dalukra táncoltak. Az ablakokban leselkedő határőröket lehetetlen volt a helyükről elmozdítani.

Az 1968-as gyűjtőakció tovább erősítette a kispaládi cigányok és Dimó hírét, ismertségét. Főleg az MTA Népzenekutató csoportja révén tovább folytak a kiegészítő gyűjtések, s végül közforgalmú hanglemez is született a gyűjtésekből. Nem könnyű egybesorolni, hogy az idők folyamán hány kutató rajzott Dimó körül. A már elhunytak közül kivált Martin György, Pesovár Ferenc, Sztanó Pál és Víg Rudolf adta a kutatógárdát, a jelenleg is dolgozók közül Andrásfalvy Bertalan, Borbély Jolán, Erdélyi Tibor és Pesovár Ernő gyarapította a paládiak hírét.

Mi az, amivel Dimó és társai hozzájárultak nemzeti kultúránkhoz?

A kérdés azért nem könnyű, mert a hazai cigányság népköltészetéről, máig sem készült összegző áttekintés, mint ahogyan a magyar-cigány kölcsönhatások dolgában sem született meg a kutatók álláspontja. Ilyen fogódzók hiányában itt, a gyűjtött anyagból a dalok négy csoportját emelhetjük ki bemutatásra.

 

1. A bánat órái

Ezen a címen a lassú, szabadon előadott, parlando-rubato dalokat összegezzük, hangnemtől függetlenül, de rendszerint magasabb szótagszámú verssorok és strófák alapján. Nem vitás, a magyar népköltészeti ráhatás itt számos ponton felismerhető, azonban a sajátos „cigány” stílus jegyei is megmutatkoznak, pl. ritmizálásban, sorvégi zárlatok előkészítésében, s magukban a zárlatokban. A közreadott példákból a „Van egy kutyám, puli” kezdetű mind témaválasztásában, mind a részletek kidolgozásában a magyar pásztorköltészet hatását tükrözi, voltaképpen az elnyújtott előadás teszi „cigánnyá” a dalt. Hasonlót mondhatunk a „Szegény ember elindult az erdőre”dalról megjegyezve, hogy maga a téma és a dallam is (!) csak igen ritkán fordul elő népköltészeti gyűjteményeinkben, s épp ezért több-kevesebb okból mondható cigánynak. A másik két dalt újszerűsége és titkos tematikai rokonsága köti össze: a be- és elzártság érzete az erdőben és a hírhedett kazincbarcikai munkatáborban.

 

2. Botolók

A botoló csak az ország északkeleti részén élő táncműfaj, küzdelmet ábrázol két férfi, esetleg egy férfi és egy nő között. Jellemzője a nem motivikus lábtánc, hanem a test támadó vagy hátráló mozgása sűrű botfogás, ütés, vágás, szúrás, hárítás stb. közben, a test állandó hajlongásával. Jellemzője még az alkalomra rendelt, speciális „bot alá való” zenekíséret, a 4/4-es metrum helyett a 3/8-os ütemezésű dallam.

 

3. Cigánycsárdás

Cigánycsárdásnak mondják a dalok következő csoportját, s ebben a megnevezésben a magyar és cigány lakosság egyetért. Talán, mert bármely oldalról nézve kicsit hibridnek látszik a daltípus. A magyar adalékot többnyire a magyar zenefolklórhoz közelálló melódiavilág jelzi, s a hozzá megszokott zenekari kíséret, a cigány karaktert a sokszor meghajszolt tempó adja, s a nyolcadokra bontott dallamvezetés, melyet a pontozott negyed + nyolcad hangkapcsolatok váltanak fel, a magyar népzenénél sokkal keményebb, rusztikusabb előadásban. A hozzá kapcsolódó táncanyag szintén „magyar” (hegyezők sarkalók), de a lábszár- és bokaforgatás igen kemény kivitelével s igen daliás, mondhatni deli testtartással. Saját repertoárján belül a cigányság ezt a táncot külön nyilvántartott produkciónak tekinti s ennek megfelelően külön hozzáállással, tartással járja.

 

4. Cigánytáncok

Ebben a kategóriában mindazok a dalok szerepelnek, melyek az előző csoportok stílusába nem illettek, közepes vagy mérsékelten gyors tempóban zajlanak, s némelyikük szerkezete a magyar új stílusú népdalokra hasonlít. Ezek közül több dallam országos elterjedésnek örvend.

 

Pergetések

A cigány táncdallamok igen jellegzetes előadási módja, hogy a dalt érthető, strófikus szöveg nélkül éneklik, kitalált töltelékszavak, felkiáltások ismételgetésével. Ez nem jelenti azt, hogy az énekes ne tudná a dal szövegét; valószínűleg a tánchoz való alkalmazkodás, a tempóingadozás hozza magával ezt a könnyítő eljárást.

Maácz László