Albumok ábécé szerint

Elveszett éden (Archív népzenei felvételek a történelmi Magyarország területéről, valamint Moldvából és Bukovinából)

Kiadási év:
Kiadó:
Adathordozó:
Műfajok: ,
Típus:
Ország:
Katalógusszám: ED-CD 009
Ismertető:

Ez a válogatás a Kárpát-medence legjellegzetesebb archaikus zenélési formáit örökíti meg. Olyan falusi előadók énekeit és hangszeres játékát, akiknek halálával az itt élő népek kultúrtörténetében is véglegesen lezárul egy korszak.
A közel két és fél órás anyag kiválogatásánál semmilyen szempontból nem törekedhetünk teljességre. A néprajzi hitelesség mellett a minl nagyobb változatosság szempontjait tartottuk szem előtt főleg azért, hogy a laikus érdeklődő számára is élvezhető legyen, de egyúttal alapvető ismereteket is nyújtson. Így az antológia tartalmaz hangszeres tánczenét, vokális anyagot, népszokások dalait és egyházi, vallásos éneket. A táji, etnikai tagolódásnak megfelelően a magyarsággal együtt élő népek (román, hucul, szlovák, német, zsidó, cigány) dallamai is hallhatók a lemezeken. A felvételek zöme már megismételhetetlen, néhány kivétellel az eredeti helyszíneken és közegben készültek. Az adatközlők itt hagynak bennünket a mágneses tekercsek egyre jobban sisteregnek, s az archívumok zugaiban mállni kezdenek a pénzhiány miatt. A régi hangszerek széthullanak vagy elporladnak, s minden idők legnagyobb kulturális inváziója rombolja a hagyományokat. Ezért és a zenei minőség érdekében a CD-ken szereplő, különböző elavult technikai eszközökkel rögzített darabokat a létező legkorszerűbb hangtisztítási eljárással restauráltuk. Abban a hitben, hogy a népi kultúra az utánunk következő gererációk számára is kikerülhetetlen marad.
Kiss Ferenc

Szerkesztette – Agócs Gergely, Vavrinecz András, Eredics Gábor
Zenei rendező – Kiss Ferenc
Hangmérnök – Berényi Isstván, Péterdi Péter

A1 Pozsár Józsefné Bolázs Mária – Rászállott a páva
A2 Kasza Gyula bandája – Házunk előtt
A3 Kapkodós citerazenekar – Csárdások
A4 Jankovics Imre – Rab vagyok, rab vagyok
A5 Csirke István – Csóri kanász mit csinálsz
A6 Bodó László, Horváth József, Tóth Gyula, Vass Lajos, Tóth Imre – Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái
A7 Egerági rezesbanda – Barna kislány hacacári szoknyája; hol jártál az éjjel
A8 Wohlschein Ferenc, Kurcz Anikó – Kraut Tanz; Ich Geh­ Dei Finster Nacht; Schnell-polka
A9 Kozics Milan, Rakics János – Gajdasko kolo
A10 August Šenoa asszonykórus – Oj baranjo, zelena livado
A11 Gadányi Pál – Koló
A12 Bárácz György, Ifj. Bárácz György, Kovács János – Kisa pala notye távná
A13 Nagy Istvánné Kovács Júlianna – Dudautánzás
A14 Greznár Zoltán – Dudanóta (Dudautánzás hegedűn)
A15 Horváth Péterné Nagy Anna – Pünkösdölő
A16 Rada Maksimovics – Statovac, logovac, kolo
A17 Vlasity Károlyné Zélity Klára – Erdő, erdő, kerek erdő
A18 Kanfi Horváth László, Halász Szabó Zsigmond – Lassú és friss
A19 Kozma György – Ardeleancu
A20 Molnár Ferenczné Révész Rozália – Istenem, de bajos az öreg élete
A21 Tóth István – Debrecennek van egy vize; Kiszáradt a tóbul; A csikósok, a gulyások
A22 Id. Horváth András, Ifj. Horváth András – Kondásnóta
A23 Kurtyán Györgyné Keczán Amália – Bereg Náni kiment az erdőbe; aludj baba
A24 Lakatos Pál, Nagy Ernő, Lakatos Péter, Konkoly Zsigmond – Csendes, csárdás és ugrós
A25 Nagy Zoltánné Bodonszki Erzsébet, Csabai Ferencné Vaszil Zsuzsanna, Ceranko Istvánné Mihók Margit, Kocák Andrásné Mihók Jolán, Hanko Ferencné Pásztor Erzsébet, Dancák Józsefné Ceranko Zsuzsanna – Ej a titkos szerelem
A26 Farkas „Dankó” Rudolf Zenekara – Az árgyélus kismadár
A27 Oláh Dezső – Juhászálom
A28 Seres Kálmán „Fütykő”, Molnár László, Danyi István „Csucskos”, Banya Sándor „Vidúr” – Lassú és gyorscsárdás
A29 Bihari József „Tina” – Dudanóta
A30 Szikora János – Szabad a madárnak
A31 Szabó Imre – Aki dudás akar lenni
A32 Ján Slovák, Viliam Slovák – Hej, dve hole, dve hole
A33 Suba Lászlóné, Ignácz Miklósné Kacsmarik Márta – Idzeme, idzeme
A34 Babi Lovan azt kopogja; Ne bánts engem virágom
 
B1 Illyés Sándor – Az istennek szent angyala
B2 Szántó Jáno – Hej kis Sándor
B3 Pisák András – Zúg az erdő; Andrásnap fele az idő
B4 Bogár János, Bogár Béla – Botoló
B5 Szkunc Iván – Jelzés havasi kürtön
B6 Csernavec Mihail, Csernavec Joszif, Babics Petro, Csernavec Artur – Kárpáti kolomejkák
B7 Kikineidi Ion, Alb Ion, George Tout – Raca-Invertita
B8 Ambrus Sándorné Márton Kata – Hej, csillag, csillag
B9 Csengettyűs László, Csorba János, Bodor Vilmos, Varga Sándor – Legényes, lassú és friss csárdás, Kásapénz szedés
B10 Csorba János – Bújdosik az árva madár
B11 Huszár János, Huszár Sándor, Herceg Sándor – Magyar, ritka csárdás, sűrű csárdás
B12 Gáspár Béla, Kóczi Rudolf, Árpád Toni, Kóczi Károly – Landler
B13 Gáspár Béla, Kóczi Rudolf, Árpád Toni, Kóczi Károly– Zsidó tánc
B14 Gáspár Béla, Kóczi Rudolf, Árpád Toni, Kóczi Károly– De-a lungu, invirtita
B15 Szászcsávási dalárda – Dicsérünk téged isten
B16 Szászcsávási zenekar – A csávási nagy hegy alatt
B17 Homoródabásfalvi zenekar – Homoródmenti lassú és sebes csárdás
B18 Balla József, Balla Márton, Elekes Erzsébet – Sólyom Pál verbunkja
B19 Legedi László András – Tilinka éneke
B20 Demse Dávidné Antal Luca – A pünkösti rózsa
B21 Legedi László András, Păun Vasile – Öregmagyaros
B22 Simon Ferenc Josefné Farkas Ilona – Kimenék egy hegyre
B23 Illés Dávid – Keserves
B24 Chiriac Neculai, Spiridon Ion – Hora pe bătăi
B25 Bíró Mártonné Csernik Anna – Madárka, madárka
B26 Bíró Mártonné Csernik Anna – Paradicsom mezeibe
B27 Fazekas Vilmos – Silladri
B28 Jakab Boldizsárné Illés Veronika – Előttem egy asztal

62

Kép Ej a titkos szerelem

Ej a titkos szerelem

Kép Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái

Eljöttünk, eljöttünk Szent István szolgái

Bodó László, Horváth József, Tóth Gyula, Vass Lajos, Tóth Imre

Kép Előttem egy aszta

Előttem egy aszta

Jakab Boldizsárné Illés Veronika

Kép Erdő, erdő, kerek erdő (Elveszett éden)

Erdő, erdő, kerek erdő (Elveszett éden)

Vlasity Károlyné Zélity Klára

Kép Gajdasko kolo

Gajdasko kolo

Kozics Milan, Rakics Jáno