Albumok ábécé szerint

Koszorú

Ökrös

Kiadási év:
Kiadó:
Adathordozó:
Műfaj:
Ország:
Katalógusszám: SLCD 110
Ismertető:

Erdély népi kultúrája az elzártság, a sokszínű népesség egymásrahatásának következtében nagyon gazdag, egyike a modern Európában ma még élő ősi kultúráknak. Ám e kultúra végnapjainak vagyunk tanúi: azt tapasztaljuk, hogy amit Ceaușescu és a szocializmus nem tudott erővel kiírtani, azt most megteszi szépszerivel napjaink e tájon divatos iránya, a piacgazdaság. Pedig egy hihetetlenül harmonikus, önmagával, embertársaival és a természettel összhangban élő habitust „vet le” magáról az erdélyi nép, és amit helyett kap, jórészt üveggyöngy csupán. Azok az emberek, akik ezt a kultúrát, mint életük részét élték meg, kihalnak lassan: Varga Ferenc „Csipás”, Antal Ferenc „Árus”, Nónika Miklós „Hitler”, Kovács Simon „Buráló”, Viski Rudolf, Varga József „Hangya”, Mogyoróssy József – csupán néhány „nagy” halott Kalotaszegről a sorban –, de említhetnénk a bonchidai, ördöngösfüzesi híres zenekarokat is. Bármerre nézünk is Erdélyben, ugyanaz a kép fogad: a népi civilizáció, kultúra romlása és lassú eltűnése. Tudatában vagyunk, hogy ezt a folyamatot meg nem állíthatjuk, de munkánkat végezve, emléket szeretnénk e volt világnak állítani. Ezért készült e lemez.

Ökrös Csaba – hegedű
Molnár Miklós – hegedű
Kelemen László – brácsa
Mester László – brácsa
Doór Róbert – bőgő

Berecz András – ének
Sebestyén Márta – ének

9

Kép Kalotaszegi virrasztó énekek és legényes

Kalotaszegi virrasztó énekek és legényes

Ökrös

Kép Máramarosi román lakodalmas énekek

Máramarosi román lakodalmas énekek

Ökrös

Kép Ördöngösfüzesi lakodalmi páros táncok

Ördöngösfüzesi lakodalmi páros táncok

Ökrös

Kép Ördöngösfüzesi ritka fogásolás és verbunk

Ördöngösfüzesi ritka fogásolás és verbunk

Ökrös