Albumok ábécé szerint
Mikor leány vótam (Magyar népdalok)
Bodza Klára, Tátika énekegyüttes
Ismertető:
„Százhangú orgona a magyar népzene” – vallja Kodály Zoltán – mindenre van hangja a szelíd tréfától a tragédiáig... egy este be sem lehetne mutatni mind. Egy estényi hanglemez, vagy magnókazetta is csak dióhéjban villanthatja föl e költői orgona mintegy félszáz billentyűjét. Bodza Klára "orgonája" 1969 óta ad számot az előadóművész, az énekpedagógus és a népdalgyűjtő hármas hivatásáról. Az első években még csak fel-fellépő művésznő hamarosan ráébredt teljesebb küldetésére és elsők között vállalta a népdaléneklés rendszeres tanítását, majd a személyes helyszíni gyűjtőmunka szépségét és fáradságát, végül könyv alakban is közreadta tapasztalatait és tanácsait. Ez az összetett lélek tesz most művészi vallomást a magyar zenei anyanyelv tájairól, színeiről, orgonahangjairól a maga és tanítványai tolmácsolásában.
Nagy öröm látni s hallani, hogy a vezéregyéniségeket tanítványok serege követi, akiknek élete és érzelmi világa szebbé, jobbá, emberibbé és magyarabbá válik a népzenében, népköltészetben, a szokás- és tánckultúrában való gazdagodás által. Hála az olyan példamutató és léleknemesítő személyiségeknek, mint – többek között – Bodza Klára.
Olsvai Imre

Tracklist
A1. Moldvai dalok – Mikor leány vótam (Bogdánfalva), Mikor kicsi leány voltam (Gajcsána), Túl a vízen kicsi ház (Gajcsána)
A2. Tavaszköszöntő – Ide bé az egresbe (Dioszín), Tavasz, tavasz, szép zöld tavasz (Istensegíts, Bukovina) , Tavasz, tavasz, gyenge tavasz (Trunk)
A3. Húsvéti énekek – Ma vagyon, ma vagyon (Szólad), Úrkrisztus feltámadott (Lészped), Feltámadt Krisztus ez napra (Gajcsána)
A4. Langos Szép Ilona
A5. Moldvai csujjogató / Kerek alma, falapi
A6. Arató Dalok (Felföld) – Arass rózsám, arass (Ghymes), Elvégeztük, elvégeztük az aratást (Geszte), Víg légy gazda, víg légy (Geszte)
A7. Szent István ének (Moldva, Pusztina)
A8. Moldvai dalok – Hajladozik nádszál (Lészped), Jaj, de szépen szól egy harang (Lészped), Sárig csikó, selyem nyereg (Gajcsána), Ideki a csenderbe (Lészped)
A9. Karácsonyi énekek, újévköszöntő – Született világ megváltója (Dioszín), Kelj fel, keresztény lélek (Lészped), Ó, szép Jézus (Klézse)
A10. Bölcsődalok – Hej, de lilibe (Lészped), Beli buba beli (Magyarszovát, Mezőség), Hajna baba, hajna (Gajcsána)
A11. Dél dunántúli karikázók, csúfolódók – Azért jöttünk ide karikázni (Nagyberkény), Gyertek lányok, öltözzünk fel fehérbe (Törökkoppány), Erdő jároznak a lányok (Törökkoppány), Kis kertemben fügefészek (Sárpilis), Szentbalázsi kislány vagyok én (Karád), Kukorica csutája (Berzence)
A12. Palócföldi dalok – Jaj, de soká, jaj de régen (Fedémes), Három csillag van az égen sorjába (Kartal), A kartali nagy toronyban (Kartal)
A13. Nyírségi dalok – Amoda van egy ház (Rabének – Nyíradony), Nyitva van a barna kislány ablaka (Nyíradony), Három levele van a lóherének (Nyíradony), Fekete tyúk szedegeti a meggyet (Nyíracsád)
A14. Gyimesi dalok – Házunk előtt kettőt fordult a kocsi (Keserves – Gyimesközéplok), Sír a szemem... (Keserves – Gyimesközéplok) , Esik eső, esik (Lassú Magyaros – Gyimesközéplok), Fejik a fekete kecskét (Lakodalmas – Gyimesközéplok)
A15. Mezőségi dalok – Meg kell a búzának érni (Magyarszovát), Verd meg Isten, azt a szívet (Buza), Jaj, de bajos, ki egymást nem szereti (Buza)
Bodza Klára – ének
Biletzky Ágita – ének
Dobák Katalin – ének
Erdei Gabriella – ének
Garamszegi Anett – ének
Ilyés Kinga – ének
Majorosi Marianna – ének
Péter Judit – ének
Várkonyi Piroska – ének
Bartha Z. Ágoston – tekerő
Berán István – furulya, brácsa, tilinkó
Juhász Zoltán – furulya duda
Kobzos Kiss Tamás – koboz
Mohácsy Albert – bőgő, ütőgardon
Nagy Zsolt – brácsa
Pénzes Géza – furulya
Salamon Beáta – hegedű
Sáringer Kálmán – furulya