Albumok ábécé szerint
O Cérháriko
Rományi Rotá
Ismertető:
Az együttes 1985-ben alakult nagyecsedi cigány fiatalokból azzal a céllal, hogy szülőhelyük dalait és táncait megpróbálják a színpadi művészet szintjén is bemutatni. Autentikus népzenét játszanak az anyanyelvű cigány folklór különböző dialektusaiból. A cigány népdalok közül néhányat teljesen hagyományos formában mutatnak be, vagyis hangszerek nélkül, csupán hangszerpótló eszközök használatával. (Pl.: vizeskanna, fakanál), dalaik többsége viszont inkább népdalfeldolgozás. Műsoraikban a szatmári dalokon kívül határon túli cigány népdalok feldolgozásai is szerepelnek, Nagyecsedtől a Balkánig: Erdélyből, Kárpátaljáról, Szerbiából, Macedóniából, Görögországból és Bulgáriából.
Balogh Ferenc – ének, gitár, szájbőgő, fakanál
Varga Ildikó – ének
Nagy István – ének, tambura, szájbőgő, buzuki, dob, csörgő
Lakatos Béla – ének, kanna, szájbőgő
Farkas Zsolt – ének, szájbőgő, fakanál
Közreműködik:
Kürtösi Zsolt – nagybőgő
Kiss Ferenc – brácsa
Lázár Zsigmond – hegedű

Tracklist
1 Ásél láké
2 Kom szi koki?
3 Náj máng' ábá mishto
4 Suncsák áthé, mori sukár romnyi!
5 Ké szomász mé ándo foro
6 Zsál o páji tálá podo
7 Zsál o sávo pé vulyicá
8 Lungoné báléngi séj
9 Nászvárgyászmán, dilyárgyászmán
10 Csorro szom
11 Csédáké gilyá
12 O cérháriko sávo
13 Ádo sávo románoj
14 Dukhál ábá muro jilo
15 Putér gázsé, tyi kápuvá!
16 Kotyká télé cirdél bándá
17 Jóska bácsi