Albumok ábécé szerint
Új Pátria #13 – Szászfenes (Kalotaszegi népzene)
A Muzák
Ismertető:
Szerkesztette – Kelemen László, Pávai István
A felvételek a Fonó Budai Zeneházban készültek 1998. május 18. és 22. között.
Szászfenes Kolozsvár tőszomszédságában fekszik, a mai utazónak elsősorban a katonai kaszárnyák hosszú kerítése tűnik fel az országút mentén, de a falu régi épületei, temploma mutatja, hogy nem új településről van szó.
Ez az a falu, ahol semmi sem olyan, mint ahogy első gondolatra elképzelnők. Noha nevében hordozza a „szász” jelzőt, és létezik egy „Magyar” Fenes is, mégis, már mutatóba sem találunk szászt vagy németet a faluban, mint ahogy a magyarok is kisebbségben élnek itt. Kalotaszegi zenét várunk, olyat, amilyet a Felszegen szoktunk hallani, ehelyett egy érdesebb, a Mezőségihez inkább hasonlító hangzás fogad.
Tracklist
1 Román csárdás, szapora, învârtită és de cingherit
2 Cigány virrasztó ének
3 Halottkísérő, „zili”, csárdás és szapora
4 Román halott melletti „vers” és nóta
5 Cigány asztali ének („zili”)
6 Cigány keserves (malo devla kaszmargyan)
7 Zili, csárdás és szapora
8 De-a lungu, mureșana, tistasa, de doi
9 Szászfenesi katonakísérő és legényes
10 Zili (putre devla tri granica)
11 Învârtită és de doi
12 Két hajnali ének
Muza József „Toska” – hegedű
Muza Mózes – hegedű, ének
Muza János – 3 húros brácsa
Muza Károly – cselló, nagybőgő
Konti Margit – ének
Szerkesztette – Kelemen László, Pávai István
Zenei rendező – Kelemen László
Hangmérnök – Asztalos Tamás, Honéczy Zoltán
Maszterelés – Szalai László
Borítószöveg – Pávai István, Árendás Péter (angolra fordította: Sue Foy)
Grafika – Sebestyén Judit
Fotó – Kása Béla