Albumok ábécé szerint

Tüzet viszek

Kiadási év:
Kiadó:
Adathordozók: , , , ,
Műfajok: ,
Ország:
Katalógusszám: FA 274-2
Ismertető:

Erős gyökerekből táplálkozva – nyitottan az újra. „Tüzet viszek, lángot viszek...” – kezdi a gyerekkorunkból jól ismert mondóka. Ezen a lemezen a tűz az eltűnőben lévő paraszti hagyomány képviselőinek kultúráját, tudását, szellemi, emberi értékeit az őket felvételeken megőrző és továbbadó kutatók elhivatottságát és a magyar népzene iránti szerelmét, valamint az ebből a kincsből táplálkozó zenészek és alkotók műveinek elemi erejét és inspirációját szimbolizálja. Általánosságban pedig azt a „valamit”, ami szemmel nem látható, belülről hajtja az embert és egyre csak viszi, mind tovább és tovább. Vendégeim a hagyományt még megélő Nagy Öregek közül két erdélyi asszony, a 87 éves Maneszes „Láli” Józsefné Tóth Mariska és a 80 éves András Erzsi „Erdei”, akik 2011-ben megkapták a „Népművészet Mesterei” kitüntetést. Az utánunk jövő generációt a debreceni 11 éves pacsirta, Fekete Boglárka képviseli. A kíséretet pedig olyan fantasztikus zenészek játszák, akiknek az elhivatottsága, stílusa, hangszertudása, hol rajongással tölt el, hol pedig csendes alázatra int... Velük úgy éltetem tovább ezt a tüzet, ahogy ezt a maguk természetességével a régiek is tették: erős gyökerekből táplálkozva – nyitottan az újra. (Herczku Ágnes) 1. Ha te tudnád (Magyarózd, Maros megye) 2. Mondókás (Rábaköz és Nógrád) 3. Haláltánc (Buza, Mezőség) 4. A „Gombcsinálóké” (Bács-Kiskun, Bihar és Szabolcs megye) 5. A „Láli nénié” (Magyarszovát, Mezőség) 6. A „Pista bácsié” (Zoboralja) 7. Saldino nótája (Bács-Kiskun és Kolozs megye) 8. Az „Operanő” (Magyarvista, Kalotaszeg) 9. Az „Erdei Erzsié” (Magyarvista, Kalotaszeg) 10. A „Búcsúzóké” (Felsőtök, Bonchida, Kis-Szamos völgye) 11. A „Szerelmeseké” (Szék, Mezőség) 12. Epilógusként (Sóvidék) Herczku Ágnes – ének András Erzsi „Erdei” – szöveg, ének (8, 9) Fekete Boglárka – ének (2, 6) Maneszes „Láli” Józsefné – ének (5) Gombai Tamás – hegedű (3, 9, 10), Dés András – kanna (4), Mester László „Pintyő” – brácsák (1, 3, 5, 7, 9, 10, 12), Pál István „Szalonna” – hegedű (1, 3, 5, 6, 7, 9, 10, 12), Szabó Csobán Gergő – bőgő (1, 3, 5, 7, 9, 10), Szabó Dániel – cimbalom (10, 12), Ürmös Sándor – cimbalom (7), Vizeli Balázs – hegedű (1, 3, 5, 9) A zenék Demény Piroska, Horváth István, Agócs Gergely, Juhász Zoltán, Bari Károly, Martin György, Kallós Zoltán, Kelemen László gyűjtéseiből, a Pátria lemezekről, az Utolsó Óra programból, valamint saját gyűjtéseimből valók.

12

Kép Az

Az "Erdei Erzsié"

Kép Az

Az "Operanő"

Kép Epilóguskén

Epilóguskén

Kép Haláltánc

Haláltánc

Kép Ha te tudnád

Ha te tudnád